PhotoWall | Live wallpaper

Az Android egyik sajátos tulajdonsága az élő háttérképek. A Marketen rengeteg élő háttér között válogathatunk, amely szinte minden legalább 2.1-es Android OS-el rendelkező eszközön fut.

Sok esetben azonban nem szerencsés mozgó háttereket alkalmazni. A gyenge processzorral, illetve kevés memóriával rendelkező telefonok felhasználói élményét inkább rontja, mint emeli azt. Mindezek mellett még az akkumulátor időtartamát is csökkentik.

A PhotoWall Live Wallpaper nem tartozik az előbbi csoportba. Az izgő-mozgó😀 háttér lényege, hogy fényképeket váltogat, akár egy digitális képkeret. Egyszerre mindig több fotót jelenít meg, ezt négyféle elrendezésben tudja megtenni. Ezek közül sajnos csak egy ingyenes, a többit az 1$-os “Upgrade” verzió megvétele után tudjuk használni.

A képek betöltésére több lehetőségünk is van:

Az első és legalapvetőbb természetesen a Galériánkban található képek megjelenítése. Ennél azonban a többet tud ez az alkalmazás. Beállíthatunk Picasa albumokat, Facebook fotók tömkelegét (Saját feltöltött képeinket, ismerősök képeit, és képeket amin meg vagyunk jelölve). Ha valamelyik képre rá bökünk, akkor azt megnyitja nagy méretben, vagy a böngészőben vagy a galériában függően az adott beállításainktól.

Érdemes átállítani a beállítások között, hogy ezt csak dupla érintésre tegye. Nagyobb időközöket beállítva (pl.: 1 perc) meglehetősen kevés erőforrással beéri, s így mégtovább csodálhatjuk izgő mozgó képeinket.

Letöltés:

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s